Kulcskülönbség: A nagyítás az objektum optikai eszközzel történő bővítésének folyamata. Nagyításkor a kis méretű objektumot általában olyan eszközökkel bővítik, mint a nagyító vagy a mikroszkóp. A felbontás az a kifejezés, amely leírja a kép ropogását és részletességét. Az optikában leggyakrabban a képalkotó rendszer azon képességét írják le, hogy a képben lévő objektumban részletesen oldja meg a részleteket.
A nagyítás és a felbontás fontos fogalmak, amelyeket az optikában használnak, és nagy szerepet játszanak a mindennapi életben. Ezek a fogalmak létfontosságúak a csillagászat, az asztrofizika, a navigáció, a biológia, a fizika és a digitális képalkotás területén. A mindennapi életben, ahol egy személy találkozhat mindkét kifejezéssel, a fotózás során. Bár ezeket a kifejezéseket egyidejűleg használják, és az egyik koncepció nagyobb szerepet játszik a másikban, különböző módon különböznek egymástól.
A nagyítás nemcsak a kinézetű, hanem a fizikai méretben történő nagyítás feldolgozására korlátozódik, hanem az objektum nagyítási számának számszerűsítésével (azaz 2x, 3x) is. Ezt sok kamerában a zoom funkciónak nevezzük. Ha a szám kisebb, mint egy, akkor azt „minifikációnak” vagy „nagyításnak” nevezzük. Általában nagyítás történik annak érdekében, hogy megnézzük a viszonylag kis részleteket, amelyek a kép olyan része, amely nem látható az eredeti méretben, de a kép méretezése nem változtatja meg a kép perspektíváját. Különböző technikákat lehet használni a kép nagyítása érdekében, beleértve a növekvő felbontást, mikroszkóppal, nyomtatási technikákkal vagy digitális feldolgozással.
A nagyítás lehetséges egy olyan konkáv üveg használatával, amely pozitív (konvex) lencsét használ, hogy a dolgok nagyra váljanak, lehetővé téve a felhasználó számára, hogy közelebb tartsa őket a szemhez. Ezeket a lencséket is használják szemüvegek készítésére, hogy a látótávolságot és a távolságot kezeljék a nagyítóval együtt. A távcső egy nagy objektívvel rendelkezik egy távoli objektum képének és egy kisebb objektívnek a létrehozásához, lehetővé téve a néző számára, hogy a képet alaposan megvizsgálja. A mikroszkóp az ellenkezőjét használja, ahol egy kis lencsét és egy nagyobb szemlencsét használ a néző számára.
Az optikai nagyítás az objektum látszólagos mérete (vagy annak egy képben lévő mérete) és valódi mérete közötti arány, és ez egy dimenzió nélküli szám. A nagyítás mérésének két módja van: lineáris és szögletes. A lineáris nagyítás valódi képeket használ, ahol a méret lineáris dimenziót jelent, és a kép milliméterben vagy hüvelykben mérhető. Az optikai eszközöknél olyan szög nagyítást használnak, ahol a szemlencsében látott kép lineáris dimenziója (virtuális kép végtelen távolságban) nem adható meg, így a méret a tárgypont által a fókuszpontban elhelyezett szöget jelenti (szögméret). A nagyítás és más optikai tulajdonságok kiszámításának módja sugárdiagramokként ismert, amelyek segíthetnek kiszámítani olyan tényezőket, mint a nagyítás, az objektum távolsága, a kép távolsága, hogy a kép valódi vagy képzeletbeli, stb. a természet, ahol ha egy személy egy vízcseppön néz, a mögöttes kép nagyszerűnek tűnik.
A felbontás az a kifejezés, amely leírja a kép ropogását és részletességét. Miközben egy kép nagyításra kerül, hajlamosak elhomályosítani és elveszíteni a részletességüket. A felbontás egy kép azon képessége, hogy megőrizze a kép részleteit. A nagyobb felbontású kép több részletet jelent, míg az alacsonyabb felbontás kevesebb részletet és homályos képet eredményez.
A felbontást a Dictionary.com határozza meg:
- Az objektum egyes részeinek, a közeli szomszédos optikai képeknek vagy fényforrásoknak a megkülönböztethetőségének folyamata
- Olyan kép vagy finomság élességének mérése, amellyel egy eszköz (mint video kijelző, nyomtató vagy szkenner) képes ilyen képet készíteni vagy rögzíteni, amelyet általában a képben lévő pixelek teljes számaként vagy sűrűségként fejeznek ki
- A fizika és a kémia: A cselekvés vagy folyamat, hogy elválasszon vagy csökkentsen valamit az alkotórészei között: a napfény prizmatikus felbontása a spektrális színeibe.
- A részletesség megkülönböztethetősége, amely a képben megkülönböztethető, mint egy video kijelző terminálon.
Az optikában leggyakrabban a képalkotó rendszer azon képességét írják le, hogy a képben lévő objektumban részletesen oldja meg a részleteket. Amikor egy személy megnéz egy tárgyat, a szemek nem látják a képet, hanem a fény által létrehozott diffrakciós mintát, amikor a tárgyat tükrözi. Az emberi szem szivárgása éles szélként működik a diffrakció létrehozásához. Ha két tárgyat nézünk szorosan, a két tárgy diffrakciós mintázata hajlamos átfedni és elmosódott. Ha ezeknek az objektumoknak a diffrakciója eléggé megkülönböztethető, akkor két különböző tárgynak tekinthetők, de ha átfedik, akkor ezek egy objektumnak tekinthetők. A felbontás az a képesség, hogy megkülönböztessük két különálló tárgyat. A rendszer felbontása azon a minimális távolságon alapul, amelyen a két tárgy különválasztható és megkülönböztethető. A felbontás a műszer nyílásától és a megfigyelt fény hullámhosszától függ.
A digitális képek felbontása többféleképpen írható le, beleértve a pixel felbontást, a térbeli felbontást, a spektrális felbontást, az időbeli felbontást és a radiometrikus felbontást. A pixel felbontás a digitális kép pixelszámára vonatkozik. A térbeli felbontás az, hogy a képek milyen szoros sorrendben oldhatók meg. A spektrális felbontás az elektromágneses spektrum jellemzőinek megoldására való képesség. Az időbeli felbontás a filmkamerák és a nagysebességű kamerák azon képessége, hogy különböző időpontokban rendezzék az eseményeket. Míg a normál filmkamerák másodpercenként 24-48 képkockát képesek megoldani, a nagy sebességű kamera másodpercenként 50-300 képkockát oldhat meg. A radiometriai felbontás határozza meg, hogy a rendszer milyen finoman ábrázolhatja vagy megkülönböztetheti az intenzitás különbségeit, és rendszerint több szinten vagy bitben fejezhető ki.