Főbb különbség: A plazmamembrán lényegében egy olyan gát, amely elválasztja a sejtek belsejét a külső környezettől. A plazmamembrán sejtmembránként is ismert. A sejtfal egy kemény réteg, amely a típustól függően merev vagy rugalmas, és körülveszi az egész cellát. A sejtfal a sejtmembránon kívül helyezkedik el, de csak növényben, baktériumokban, gombákban, algákban és néhány archaeaban.
A plazma membránja és a sejtfal a sejt két szerves része. A sejtek az élet legkisebb egységei, mikroszkopikus jellegűek, ami azt jelenti, hogy szabad szemmel nem láthatók. A sejteket 1665-ben Robert Hooke fedezte fel, és a kolostor kis „celláiról” (szobáiról) nevezték el őket. Kétféle sejt van, a prokarióta sejtek és az eukarióta sejtek. A prokarióta sejtek természetüknél fogva önellátóak, például baktériumok és archaea. Másrészt az összes többsejtű lény sejtjei eukarióta sejtek. Mind az állati sejtek, mind a növényi sejtek eukarióta sejtek, de különböző szerkezetűek.
A plazmamembrán lényegében egy olyan gát, amely elválasztja a sejtek belsejét a külső környezettől. A plazmamembrán sejtmembránként is ismert. A plazma membránok mindenféle sejtben vannak jelen, beleértve mind az állati, mind a növényi sejteket. A sejtmembrán fő funkciója az, hogy szabályozza azt, ami be- és kilép a sejtből. A sejtmembrán laza alakot is ad a sejtnek, és biztosítja, hogy a cella egy része ne áramoljon ki a cellából.
A sejtmembrán egy amfipatikus foszfolipidek vékony rétegéből áll. Lipid kettősrétegekből áll, amelyek lényegében két lipidréteget tartalmaznak, más néven zsírok. Ezek a foszfolipidek úgy vannak elrendezve, hogy „hidrofób farkukat”, amelyek lényegében a vizet elkerülik, a „hidrofil fej” régiók, a vizet szerető részek közé helyezik. Ez lehetővé teszi, hogy a membrán pajzsként működjön a vízbevitel szabályozására. A hidrofil fejrész közel tartja magát a vízmolekulákhoz, míg a hidrofób farok nem teszi lehetővé a hidrofil fej egyik oldaláról a másikba való könnyű átvitelét. A foszfolipidek olyan beágyazott fehérjéket is tartalmaznak, amelyek lehetővé teszik bizonyos tárgyak, például tápanyagok bejuttatását és a hulladék kilépését a sejtből, amikor és amikor szükséges.
Továbbá, a sejtmembránok szerepet játszanak a vezetés, a sejt-sejt kommunikáció és a sejtek jelátvitelében is. A sejtmembrán szintén részt vesz a fagocitózisban (sejtes táplálkozás) és a pinocitózisban (sejtek ivásában), lehetővé téve, hogy mit lehet és nem tud bejutni az étkezésbe vagy részegbe. A sejtmembrán aktívan részt vesz más sejtekkel való kommunikációban azon sejtek azonosítására, amelyek hamarosan meghalhatnak. Ezenkívül a sejtmembrán lehetővé teszi, hogy az egyik sejt egy másikhoz ragadjon, ami a másikhoz tapad, és így sejtek csoportjait is képezi, amelyek szövetként is ismertek.
Növényekben a sejtfal cellulózból áll, míg baktériumokban, gombákban, algákban és archaea-ban a sejtfalak peptidoglikánból, glükózamin polimer kitinből, glikoproteinekből és poliszacharidokból, valamint glikoprotein S-rétegekből, pseudopeptidoglikánból, vagy poliszacharidok.
A sejtfal fő célja, hogy védelmet és alakot biztosítson egy sejt számára. A sejtfal biztosítja a cella merevségét, amely lehetővé teszi, hogy a sejtek még nyomás alatt is tartsák alakjukat, és különösen akkor, ha a sejtben hiányzik vagy túlzott a víz. Ez a merevség azt is lehetővé teszi, hogy a növények megtartsák alakjukat és nagy magasságúak legyenek, ahogy számos fát tesz.
A sejtmembránon kívül a sejtfal felelős azért is, hogy miként léphet be és kiléphet egy cellából. A sejtfal megállítja az összes átvitelt a cella belső és külső részei között. Azonban a sejtfalaknak vannak lyukai, amelyeket plazmodezmának neveznek. Ezek a plazmodezmák felelősek abban, hogy a tápanyagok bejussanak a sejtbe, a hulladékok kilépjenek, és az ionok áthaladjanak. Ezek a lyukak azonban lehetővé teszik, hogy a cella víz laza legyen, azaz amikor a növények elhalványulnak és megduzzadnak, de a sejtfal merevsége még mindig lehetővé teszi, hogy a növény megőrizze alakját, ezért a növény nem fordul elő, és leesik.